Újdonságok

Élelmiszersegély-program – aktuális helyzet

29-03-2012
Március végéig mintegy 412 ezer rászoruló vehette át az élelmiszersegélyt, ami a jogosultak 82 százalékát jelenti – tájékoztatott Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a fennmaradó rész kiosztása több okból kifolyólag is veszélyben van...
bővebben

Újabb fogyasztóvédelmi intézkedések

01-03-2012
Három hónapon belül érvénybe léphetnek azok a minisztériumi rendeletek, melyek tovább erősítik a fogyasztók védelmét – jelentette be Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
bővebben

Fagyasztott félkész terméket nem lehet majd friss péksüteményként kínálni

17-02-2012
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a tavaly módosított élelmiszertörvény szellemében újabb három rendeletet bocsátott tárcaközi véleményezésre.
bővebben


A Szlovák Nemzeti Párt emberére talált

24-01-2012
„A Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a sikerhez szüksége van egy magyar emberre, ma én kerültem az érdeklődésük középpontjába” – reagált Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Ján Slota illetve Ivan Katrinec vállalkozó mai kijelentéseire, melyek szerint az agrártárca a felsőmotesici (Motešice) méneshez köthető, meg nem valósult projektumokra hagyott jóvá támogatást az uniós alapokból.
bővebben

Hírarchívum